Mindenkit üdvözlök az oldalon !Suri Imre vagyok, de vannak akik djLeonardo-ként ismernek.

Rendezvények ,privát partik hangosításával és emberek szórakoztatásával foglalkozom.
1966-ban születtem Budapesten.
32 éve kezdtem azt az érdekes hobbit amit ma dj,
vagyis lemez lovas szakmának neveznek.
Akkoriban az amatőrök sokszor csak kazettás
magnókkal művelték a szakmát.Persze nagyon lelkesen és sokszor felkészültebben mint sok mostani srác.
1979-ben egy munkás családban született
srácnak inkább álmai voltak, mint komoly lehetőségei.Ennek ellenére én gyűjtögettem a zenéket a kazettákon, és próbáltam lefordítgatni,
megérteni, miről szóltak a dalok, de a lényegre akkor jöttem rá amikor megcsináltam életem első buliját a Lobogó utcai általános iskola farsangján.
A zene szeretete vonzott erre a pályára. Valamint az a csodálatos érzés,hogy látom az emberek jól érzik magukat és sokan önfeledten táncolnak. Boldoggá tesz az érzés,hogy ehhez az én hobbim, munkám is hozzájárult.
Budapesten élek de az ország számos pontján dolgoztam már a 15 év alatt,amióta rendezvényekkel foglalkozom. Elsőként dolgozhattam a Balaton egyik legmodernebb szállodájában, a Siófoki Hotel Azúrban, és a Visegrádi Termál Hotelben és még sok nagyon szép helyen.Sok jó embert ismertem meg és az eredeti
tanult szakmám mellé még sok új dolgot tanultam .Akár a hangtechnikával kapcsolatban,akár
az emberi és üzleti kapcsolatok terén.
A privát rendezvények között, pedig az esküvőkre
vagyok büszke.Ugyanis ezek az események két ember
életének fontos pillanatai,órái.Itt nem szabad hibázni. A felkészültség,koncentrálás és dolgozni tudás mind fontos,mert pusztán az akarás nem elég. Szerintem ezek nélkül nem szabad elvállalni egy komoly rendezvényt sem.
Nekem eddig sikerült eleget tenni az elvárásoknak.
Talán ezért voltak sikereim ezen a területen is!
Remélem a sok összegyűjtött tapasztalat hozzásegít,hogy a leendő megrendelőknek még jobb színvonalú szolgáltatást nyújthassak !